A világ másik felén bujkált, tizenkét év után fogták el

A 61 éves G. József Ferencet azzal gyanúsítják a zalai rendőrök, hogy 2000 és 2002 közötti időben több magánszemélytől és egy vállalkozástól kért kölcsön milliós nagyságrendű összegeket vállalkozásához. A kölcsön fedezetéül egyes magánszemélyeknek olyan zalaegerszegi ingatlant ajánlott fel, amely a kölcsönszerződések megkötésekor már nem volt a tulajdonában. Volt olyan üzleti partnere is, akivel egy épülő lakóház egyik lakására kötött adásvételi szerződést, majd az előleg átvételét követően, az ingatlant más embernek értékesítette. A sértettek között akadtak olyan emberek, valamint egy vállalkozás is, akik a férfinak ingatlan-beruházásra adtak kölcsön több tízmillió forintot, azonban a kölcsönvevő a megállapodások ellenére nem törlesztette vissza részükre adósságát a nyereségéből.

 A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi egy közel harminc millió forintos „üzlet” megkötését és a vételár átvételét követően 2002 tavaszán ismeretlen helyre távozott. A nyomozó hatóság elrendelte a férfi körözését, a bíróság pedig európai és nemzetközi elfogató parancsot bocsátott ki ellene. Az éveken át tartó nyomozás során a zalai rendőrök a külföldi hatóságokkal együttműködve megállapították, hogy a férfi Ausztráliában bujkál, majd kezdeményezték a kiadatását. A Zala megyei nyomozók az Országos Rendőr-főkapitányság NEBEK Sirene Iroda munkatársaival közösen 2014. november 28-án hozták haza Ausztráliából a férfit.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosztálya többrendbeli, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a férfit őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Video a repülőtéri fogadtatásról itt: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=GTM4VlUdFLY