Fő úti rekonstrukció – hétfőn és kedden jöhet a káosz

Ha így lesz, abban nem a kivitelezők, hanem az évnyitókra gyanútlanul útra indulók lesznek a felelősek. Tehát ha a hétfő esti, 8 kanizsai iskolában szinte egy időben tartandó tanévnyitók valamelyikére készül a tisztelt olvasó, jó lesz, ha időben indul, s előre kitalálja majd, hogy merre megy, hol parkol, mert a szokásos délutáni forgalmat duzzasztja majd 16-18 óra között az iskolák környékén a szülők, diákok és az őket szállító autók forgalma.

Hasonló lehet a helyzet kedden reggel is, főleg a Zrínyi utca környékén. A zrínyi iskolába járó diákok szüleit már több csatornán keresztül tájékoztatták, hogy az új forgalmi rend miatt nem a megszokott főbejáraton, hanem a Szent Imre utca felőli, udvari kapun keresztül lehet bejutni az intézménybe. Ezzel együtt biztosan lesz majd, aki hétfőn reggel az iskola előtt akar kiszállni, vagy gyermekét kitenni. Kedden reggel lesz évnyitó a Bolyaiban is, így az Erzsébet téren is lehet számítani némi torlódásra, hisz a térről csak a piac vagy a Magyar utca felé lehet kijönni.

Az elmúlt hetekben rengeteg írás jelent meg a Fő úti rekonstrukció kapcsán megváltozott forgalmi rendről. Ezzel együtt biztosan lesznek, akik majd most jönnek rá, hogy ez valójában mit is jelent, azaz, hogy a belvárosi iskolák egy része nem érhető el, nem közelíthető meg a korábban megszokott módon. Mi a megoldás? Induljon korábban s legyen türelmes!