Aktuális
Aktuális

Árvíz – Kanizsa környékén továbbra is három útszakasz van lezárva

Zala megyében három (a 74-es főút palini elkerülő szakasza mellett Nagykanizsa-Kiskanizsa városrésznél a Kemping út és Murarátka térségében) útszakaszt továbbra sem használhatnak a járművek. tovább olvasom »

Gyékényes és Murakeresztúr között újraindult a vonatközlekedés

A Mávinform emlékeztet arra, hogy a korlátozást még kedd hajnalban rendelte el a katasztrófavédelem a kialakult árvízhelyzet miatt. tovább olvasom »

Árvíz – Megkezdődött az ár utáni fertőtlenítés

A járási helyi védelmi bizottságok elnökei a megyei tiszti főorvos javaslata alapján fertőtlenítési útmutatót juttattak el az árvíz miatt érintett települések lakóinak. tovább olvasom »

Zalai ítélet a „pesti rendőrök” ügyében – az ítélet kihirdetése több mint 2 óráig tartott

A vádirat szerint a II. r. és a III. r. vádlottak 2009-ben egy letartóztatott gyanúsított szabadlábra helyezéséért, majd a nyomozás megszüntetéséért pénzt kértek és vettek át a gyanúsított hozzátartozóitól. tovább olvasom »

Javul a helyzet? – Kanizsáról Sellyére költözött a katasztrófavédelem régiós irányító törzse

Zala megyében folyamatos figyelőszolgálatot láttak el a szakemberek kilenc víztározónál és az ideiglenes védműveknél, valamint a gátaknál. tovább olvasom »

Korszerűsített mentőállomást avattak Nagykanizsán és Lentiben

A mentőszolgálat sajtóanyaga szerint a Nagykanizsán elvégzett korszerűsítési munkálatok 24,6 millió forintba kerültek, míg Lentiben 25,5 millió forintot fordítottak a munkálatokra. tovább olvasom »

A biztosítók liberálisak a természeti károk kifizetésekor – az első segélyeket már kiutalták

Azok a biztosított lakástulajdonosok, akiket a mostani árvíz miatt kitelepítettek, a kártérítésen felül további juttatásban is részesülnek. tovább olvasom »

Árvízi hírek

A Zala megyén levonuló árhullám a következő napokban a Principális-csatorna, a Mura és a Dráva összefolyásánál ad majd komoly feladatokat. tovább olvasom »

Teljes útlezárás az M70-es autóúton Letenyénél

7 órakor az M70-es autóút 8-as kilométerszelvényében személyautókat szállító teherautó eddig még ismeretlen körülmények között felborult. tovább olvasom »

Lehull a lepel a „Kedvenc fagyizókról”! – Nyert a kiskanizsai Puncs!

„Nem várt érdeklődés övezte "Kedvenc fagyizónk" játékunkat! Több mint 3000-en játszottatok velünk és mintegy 400 fagyizót értékeltetek az egy hónapig tartó játék során. tovább olvasom »