Hírek, aktualitások

Ma munkaszüneti nap, holnaptól pedig törvénykezési szünet a bíróságokon

Hosszú évek tapasztalata váltotta ki a szükségességét, ugyanis ezekben a hetekben az ügyfelek és a jogi képviselők általában szabadságukat töltik, így nem mindig tudnak megjelenni a tárgyalásokon. tovább olvasom »

Ön melyiket látná szívesen az Erzsébet téren? – Nézegessen Bethlen-szobor terveket!

A felkért tervezők nevét szándékosan nem írjuk meg, sem azt, hogy egyik-egyik alkotás mennyibe kerülne. Döntsön csak a látvány alapján! tovább olvasom »

Önmagával és gyermekével is végezni akart – a bíróság felmentette az emberölés bűntettének kísérlete vád alól

Magához vett két 20 cm pengehosszúságú konyhakést, bement a gyermeke szobájába, s az egyik késsel mellkason szúrta az alvó fiút, majd a kést önmaga ellen fordítva mellkason szúrta magát és megvágta bal csuklóját. tovább olvasom »

Kalamár Márta a Javítóintézet vezetője

Kalamár Márta 2000-től 2010-ig a Bolyai János Általános Iskola vezetője, majd egy évig igazgatóhelyettese volt. 2011-től a Zala megyei kormányhivatal Oktatási Főosztályának munkáját irányította. tovább olvasom »

Szájába dugta a pisztoly csövét, megöléssel fenyegette

A féltékeny terhelt dühében a hálószobájából egy 9 mm-es gáz- és riasztópisztollyal tért vissza, a sértetthez lépett, száját kifeszítette, a fegyver csövét a szájába dugta, megöléssel fenyegette. tovább olvasom »

A járó- és fekvőbeteg-ellátás feltételeinek javításához vár ajánlatokat a Kanizsai Dorottya Kórház

Korszerűsíteni szeretnék a szemészeti rendelő, valamint a Központi labor, a Transzfúziós állomás és a Fül-orr-gégészet felszereltségét is. tovább olvasom »

Kárpátaljai gyerekek a zalaszabari Holnapocska táborban

A rendezők célja egy olyan interaktív, egyhetes programsor összeállítása volt, ahol a felső tagozatos, középiskolás diákok honismereti foglalkozások keretében bővítik történelmi, természetvédelmi, gazdaságtörténeti, pénzügyi ismereteiket. tovább olvasom »

Jön a 34. ÉLETÜNK Országos Fotópályázat

A 2013-as tárlat teljes anyagát itt tekintheti meg: http://www.8800.hu/galeria/eletunk-fotopalyazat-itt-kiallitas-teljes-anyaga/ tovább olvasom »

Másodszor is „Kerékpárosbarát munkahely” a nagykanizsai Vagyongazdálkodási Zrt.

Egyik nyertes lehet az Ipari Park is, ami biztonságos kerékpárúttal is megközelíthetővé válik, emellett az Inkubátorháznál egy kerékpárdokkoló állomás is megépül. tovább olvasom »

A múlt heti kanizsai motoros baleset szemtanúit keresik a rendőrök

A motoros férfi a baleset következtében olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. tovább olvasom »