Eskü a nyitott céhláda előtt – sikeres képzés után mesterlevél

A diáknak sokat kell tanulni, az oktatónak még többet- így a tanulás még nem ért véget annak a 30 mesternek, akik november 4-én, szerdán vehették át mesterlevelüket a Honvéd Kaszinó Tükörtermében.

A Szakképzési törvény előírása szerint gazdálkodó szervnél lévő képzőhelyen gyakorlati oktatóként csak olyan személy tevékenykedhet, aki rendelkezik az adott szakmában mesterlevéllel vagy szakirányú felsőfokú végzettséggel. A Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara a mesterképzési és vizsgáztatási feladatait a NFA-KA-NGM-1/2014/TK/22 számú pályázati támogatásból valósította meg, mely támogatást az NFA terhére a Nemzetgazdasági Minisztérium biztosította, így 30 fő részére tudott támogatott mesterképzést biztosítani.  Ennek a pályázatnak volt záróakkordja az ünnepélyes mesteravató, melyen 15 fodrász mester és 15 gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő mester vehette át mesterlevelét.

Az átadón köszöntőt mondott Cseresnyés Péter államtitkár, Dénes Sándor polgármester és dr. Polay József a Nagykanizsai Kamara elnöke is.

Az ünnepségen elhangzott, hogy Magyarországon 500 éven keresztül működött a céhrendszer, ezt követte a kamarai rendszer, mely 165 éve a szakmákra felkészítésben és a vizsgáztatásban közreműködik.

Az inasokból segédek, majd mesterek lettek, akiket a hagyomány írott szabályai szerint avattak fel. A mai mesterek, ugyanúgy, mint több száz évvel ezelőtt a nyitott céhláda előtt tettek esküt.

A mai mesterekkel szemben korunk már más követelményeket állít, mint régen, azonban egyetlen dolog ma is érvényben van, az e címmel rendelkező szakemberek magas szakmai és etikai normák szerint végzik tevékenységüket.

Az immár mesterré vált szakemberek a szakmunkásképzés presztízsének emelését és a jövő szakembereinek lelkiismeretes képzését tűzték ki célul. A mesterek kiváló oktatóktól kaptak útravalót, mely garancia arra, hogy majd saját tanulóiknak is a megfelelő elméleti és gyakorlati tudást adják át.

 

Új fodrász mesterek

Fazekas-Bársony Katalin, Füredi Tímea, Kiss Melitta, Koday Luca Magdaléna, Kovács Ágnes, Lazaresku Márton László, Lekszikov Zsoltné, Marosi Krisztina, Németh Csilla, Pados Zsanett, Szabóné Matus Csilla, Sznopek László, Tamás Kinga Csilla, Tompa Gabriella, Vargáné Szöllősi Judit

 

Új gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő mesterek

Bobay Jenő, Dancsa Béla, Fazekas Sándor Csaba, Kelemen Péter, Koósz József, Lukács Ernő, Molnár Szabolcs, Ottenwald Anton, Patyi László, Pető Sándor, Seres Antal, Szabó József Zsolt, Takács Pál, Tóth Tamás, Vincze Zsolt