Újjáéledne a Kanizsai Napok?

Egykor, a rendszerváltást követően néhány éven keresztül a civil kezdeményezésre indult szeptember elejei Kanizsai Napok volt a város legnagyobb üzleti, gazdasági és szabadidős rendezvénye. Az eleinte az Olajbányász sportcsarnokában és környékén, majd a Zsigmondy-Winkler csarnokban tartott több napos program tömegeket vonzott. Amellett, hogy itt mutatkozott be a város gazdasági életének színe-java, igazi népünnepély volt. De néhány év után, ahogy ez másutt is történt az országban, ezek a helyi vásárok elvesztették vonzerejüket, az üzleti, gazdasági élet szereplői más megoldásokat – például tematikus, szakmai vásárokat, bemutatókat – kerestek, találtak kínálatuk bemutatására.

De most egy még aláírás előtt álló dokumentumban ismét felbukkant a kanizsai vásár ötlete. A testület elé ezen a héten kerülő egyik előterjesztés tartalmaz egy együttműködési megállapodás tervezetet, mely a Kereskedelmi és Ipar Kamara helyi szervezete és az a kanizsai önkormányzat között jönne létre. Ebben szó van arról is, hogy közösen kellene vizsgálni egy új kanizsai vásár lehetőségét. Érdekes, izgalmas ötlet, még akkor is, ha az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy csökkent az ilyen rendezvények jelentősége. Ráadásul Kanizsán van még egy komoly gond, amivel már az egykori Kanizsai Napok rendezői sem bírtak. Ez pedig a helyszín. Ma nincs Kanizsán olyan nagyméretű épület, mely alkalmas lenne egy ilyen rendezvény befogadására…. ha csak. Ha csak nem épül végre meg a már régóta áhított városi sportcsarnok. Erről egyébként – ha csak érintőlegesen is, egy interpelláció kapcsán – szintén szó lesz a testületi ülésen.