Fiatalok verekedtek össze egy zalaegerszegi szórakozóhely előtt – súlyosan megsérült a 18 éves fiú

Az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett az a 18 éves zalalövői fiú, aki szombaton hajnali 3 óra körüli időben Zalaegerszegen, az Alkotmány utcában egy 23 éves zalaegerszegi fiatalemberrel verekedett össze. A két ember között már a szórakozóhely ruhatáránál szóváltás alakult ki, melynek során a gyanú szerint az idősebb férfi többször arcon ütötte a sértettet. A fiatalok a szórakozóhely előtt folytatták a veszekedést. A rendelkezésre álló adatok alapján a 23 éves fiatalember a földön fekvő sértettet több alkalommal, ököllel arcon ütötte, a biztonsági őrök vetettek véget a verekedésnek. A 18 éves fiú hazament, rosszul lett és a zalaegerszegi kórházba jelentkezett ellátásra, akkor derült ki, hogy sérülése súlyos, nyolc napon túl gyógyuló, azonnal mentő vitte a győri kórházba. A zalaegerszegi rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert néhány órával később elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Cs. András 23 éves zalaegerszegi férfi ellen, akit a rendőrök őrizetbe vettek. (police.hu)