Karácsonyi bunyó – orrtörés a vége

Egy 40 és egy 44 éves zalaegerszegi lakos között 2013. december 24-én délután az utcán szóváltás alakult ki, ami végül tettlegességig fajult. A gyanú szerint a 44 éves férfi több alkalommal ököllel és a nadrágszíjának csatjával megütötte a fiatalabb társát, aki a bántalmazás miatt az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A zalaegerszegi rendőrök a férfit elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem ismerte el. A gyanúsított azt mondta a rendőröknek a kihallgatásán, hogy a fenti napon és időben az illető már az utcáról kiabált neki, majd úgy fogalmazott, hogy „akkor gurult el a gyógyszere”, amikor a tízéves kislányával kezdett el csúnyán, emelt hangon beszélni, ekkor rohant ki a házból, majd egyből megütötte a hangoskodót. A dulakodás közben kihúzta nadrágjából az övét, melynek két végét a kezében tartva, kizárólag a bőr részével többször megütötte ismerősét.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya V. János zalaegerszegi lakos ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek. (police.hu)