Megverte osztálytársát – vádemelés a vége

Súlyos testi sértéssel gyanúsítanak a nyomozók egy 15 éves fiatalembert.

A gyanú szerint a fiatal türjei fiú még 2014. október 20-án egy zalaegerszegi szakközépiskola folyosóján a tanórák közötti szünetben több alkalommal arcon és mellkason ütötte egyik söjtöri iskolatársát. A bántalmazás során a sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A verekedés minden előzmény nélkül zajlott le, a gyanúsított nem tudott választ adni arra, hogy miért bántalmazta iskolatársát.

A verekedést az iskola biztonsági kamerája is rögzítette.

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 15 éves fiatal fiú ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett nyomozási iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.

(a fotó csak illusztráció)