Közép-Európa legnagyobb egészségturisztikai központja lehet Zalában (MTI)

Az ágazat fejlesztésével Hévíz-Keszthely 30 kilométeres körzetében Közép-Európa legnagyobb gyógy-, egészségturisztikai és rekreációs központja épülhet ki – derül ki a Zala Megyei Közgyűlés által csütörtökön elfogadott megyei területfejlesztési koncepcióból.

 

(HISZI MAP KFT)

(HISZI MAP KFT)

A 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési elképzelésekről Manninger Jenő, a zalai megyegyűlés elnöke elmondta: ez biztosítja a következő uniós ciklusban a rendelkezésre álló fejlesztési források lehető legnagyobb arányú hasznosítását.

A legfontosabb célként megjelölt munkahelyteremtéshez, illetve a helyi gazdaság fejlesztéséhez kapcsolódóan kiemelt cél Zalaegerszeg és Nagykanizsa ipari fejlesztése, ezen belül a nyugat-dunántúli autóipari övezethez való felzárkózása. A kisebb településeken az uniós támogatások hatékonyabb felhasználásával kisvállalkozások, mezőgazdasági termelők támogatását kívánják biztosítani, az ágazat fejlesztésével pedig Hévíz-Keszthely 30 kilométeres körzetében Közép-Európa legnagyobb gyógy-, egészségturisztikai és rekreációs központjának kiépítésére törekszenek.

A Zala Megyei Közgyűlés tárgyalt a Közép-európai Közlekedési Folyosó Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társuláshoz való csatlakozásról is. A korábbi, kötetlenebb formájú nemzetközi kezdeményezés utódaként már jogi személyiséggel rendelkező szervezet célja a Baltikumtól az Adriai-tengerig húzódó észak-déli irányú szállítási útvonal multimodális – közúti, vasúti, vízi, légi – infrastruktúrájának fejlesztése.

A közgyűlés döntése szerint a Zala Megyei Önkormányzat alapító tagként vesz részt a svéd, lengyel, magyar és horvát partnereket összefogó társulás munkájában, amely eséllyel pályázhat uniós fejlesztési források elnyerésére a következő időszakban. Zala a csatlakozástól azt is várja, hogy a megyében kerül a nemzetközi szervezet magyarországi stratégiai központja.