Közlekedj okosan! – tanácsok a hétvégére

Ismétlés a tudás anyja. Vegyük át tehát ismét, mire figyeljünk, hogy a hétvégén a városközpont forgalmi rendjének változásai miatt ne üssön meg bennünket a guta, s időben el is érjük úticélunkat.
A változások csütörtök (szeptember 5.) este 18 órától vasárnap hajnalig érvényesek.
Ma este lezárják az Erzsébet tér környékét. Kiskanizsa felől a Dél-Zaláig lehet eljutni, onnantól a fordított forgalmi irányú Zárda utcán lehet elérni a Zrínyi utcát. Másik irányba a Sabján Gyula utcán keresztül lehet a Buszmegállóhoz eljutni, onnan pedig már döntés kérdése, hogy ki milyen útvonalat (Kalmár vagy Báthory utca) választ. A másik fontos záró pont a Fő út – Csengery út torkolatánál lesz. Aki a keleti városrész felől idáig eljut, innen csak a Sugár úton tud továbbmenni. Akinek a Vásárcsarnok, Buszmegálló környékén van dolga, jobb, ha már a Huszti térnél elkanyarodik a Rozgonyi utcára. A Dödölle fesztiválra autóval érkezők akkor járnak a legjobban, ha járművüket a Vasember-ház mögötti, vagy az Eon székháznál lévő parkolóban hagyják. A keleti városrészből érkezőknek a Deák tér, illetve a HSMK parkolója tűnik praktikus megoldásnak.
Egy apró jó tanács: ha valaki a Király utcai körforgalomból mégis betévedne a feltúrt Zrínyi útra, nem kell feltétlenül megfordulnia. A volt Úttörőház (Pannon Egyetem Kampusz) melletti parkolón áthaladva, majd balra kanyarodva fel lehet jutni az Eon parkolóba. Igaz, a mutatványnak van némi lengéscsillapító rongáló kockázata.
A forgalmi rend változása vagy másfél tucatnyi buszjáratot is érint. Ezek részletezését a város honlapján lehet megtalálni.