Madárerdő – új turistacsalogató látványosság a Csónakázótónál

bele1Az egykori favár mögötti erdőben fehér alapon apró, festett madárfigurák láthatók néhány fa törzsén. Ha valaki követi ezeket a jeleket, végigjárja a „Madárerdőt”, mely a Csónakázó-tó környékének új természetbarát látványossága. S ha a fákon, a lombok között nem is sikerül felfedezni az apró állatokat, a kihelyezett 11 információs tábla segít eligazodni a Madárerdő tanösvény rejtelmeiben. Az ösvényt zrínyis – bólyais diákok közreműködésével avatta fel az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából délelőtt Rosta Gyula a Zalerdő Zrt vezérigazgató és Cseresnyés Péter polgármester.

P1270908Ők ketten ültették el az 1996 óta miden évben egy-egy egyeddel gyarapodó időspirál új csemetéjét is, az idén az Országos Erdészeti Egyesület által szavazáson az év fájának választott Mezei juhart. A kis parkban már az idei juharral együtt 19 őshonos fa van. Együtt szimbolizálják azt a szemléletet, mely Magyarországon az erdőgazdálkodással kapcsolatos, s melynek lényege, hogy évről-évre nő az erdőterület aránya. Zalának ma 30 százalékát borítja erdő.

A 22 állami erdőgazdaság a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonosi joggyakorlása során megvalósított költséghatékony gazdálkodása keretében megtermelt többletjövedelemből közjóléti beruházásokat valósít meg. Az egyik ilyen a ma átadott Madárerdő is, mely további fejlesztéseken esik majd át a jövőben, további madárodúk, kültéri bútorok, pihenők teszik még vonzóbbá a tanösvényt.