Még a csomagtartóban is volt utas

Négy eritreai, egy pakisztáni és egy szudáni férfit akart átcsempészni a határon az a 30 éves szerb férfi, akit 2014. május 13-án este az M70-es autóút csörnyeföldei pihenőhelyétől pár kilométerre fogtak el a Mélységi Ellenőrző és Közterület Támogató Osztály járőrei.

_takartm_kicsiA férfi egy magyar rendszámú Ford Mondeo típusú személyautót vezetett és rajta kívül még hat külföldi utazott az autóban. A rendőrök amikor megállásra kényszeríttették a járművet, a férfi a járőröket kikerülve akart elmenekülni, azonban az egyenruhások elfogták és átvizsgálták az autót is, melynek még a csomagtartójában is utazott egy külföldi. A hat férfi nem rendelkezett Magyarország területére érvényes tartózkodási engedéllyel.

dscn0198_kicsiA Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a 30 éves szerb állampolgárt gyanúsítottként hallgatták ki, elmondta: fizetség ellenében vállalta el a fuvart. A gyanúsított azt is bevallotta a nyomozóknak, hogy a pénz egy részét előre megkapta, a többit pedig Olaszországban fizették volna ki neki.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 30 éves szerb férfi ellen, akit a rendőrök őrizetbe vettek és kezdeményezik előzetes letartóztatását. A hat külföldit a zalai rendőrök a Nyírbátori Őrzött Szálláshelyre vitték. (www.police.hu)