Megyei katasztrófavédelmi verseny – idén nem lesz kanizsai csapat az országos döntőben

A mai napon eldőlt, hogy mely zalai csapatok jutottak tovább az országos döntőbe. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Zala Megye Polgári Védelmi Szövetségének szervezésében tartott versenyen hat általános iskola és öt középiskola négyfős csapata mérte össze tudását.

wm3A Zalaegerszegen, a Dísz téren rendezett megyei versenyen tizenkét feladatban versengtek a járások legjobbjai. Elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával kellett bizonyítaniuk a gyerekeknek. A versenyfeladatok között szerepelt elsősegélynyújtás, túlélőcsomag összeállítás, ár- és belvízvédekezés, közlekedésbiztonsági feladatok megoldása, tűzoltási és mentési eszközök felismerése.

wm

 

Megmutathatták a diákok, hogy milyen ügyesen tudnak bekötött szemmel hangirányítással tájékozódni egy szalagokkal kijelölt akadálypályán. Térképismeret során a tájoló szakszerű használata volt a feladat. Környezetvédelmi feladatként a szelektív hulladékgyűjtésről tanult ismereteiket mutathatták meg gyakorlatban a tanulók. A nagyon szoros és izgalmas versenyben végül eldőlt, hogy melyik csapatok állhatnak fel a dobogóra.

 

Eredmények:

Általános iskolás kategóriában:

Mindszenty József Általános Iskola, Zalaegerszeg

 Péterfy Sándor Általános Iskola, Nagykanizsa

Szent László Általános Iskola, Türje

Középiskolás kategóriában:

Mindszenty József Gimnázium, Zalaegerszeg

 Cserháti Sándor Szakközépiskola, Nagykanizsa

Gönczi Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola, Lenti

Az első helyen végzett általános- és középiskolás csapat a hétvégén Budapesten, a Népligetben megrendezésre kerülő országos megmérettetésen képviseli Zala megyét.

(fotók: zala.katasztrofavedelem.hu)