Tényleg viszi a Zalai Hírlap a Kanizsa Hetilapot?(!)

Két napja jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben a város új média centrumának, a Kanizsa Médiaház Kft-nek a felhívása, melyben szó szerint a következő kiírás szerepel: „Heti újság szerkesztése, legyártása és terjesztése Nagykanizsa Megyei Jogú Város és vonzáskörzete területén a háztartások postaládáiba történő kézbesítéssel legalább 21.500 példányszámban, továbbá Nagykanizsán és közvetlen vonzáskörzetében az év minden munkanapján, naponta legalább 5 ezer előfizetői példányban megjelenő napilapban minimum 2 oldal szabadon felhasználható mutációs felület biztosítása, felület szerkesztése.”

Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy bárki belássa, ezeknek a paramétereknek KIZÁRÓLAG egy gazdasági társaság, illetve újság felel meg.

Az érték sem kicsi: 102 millió 400 ezer forint nettó. (Ezt hogyan tudták ilyen pontosan kiszámolni?)

A „pályázatból” az is kiolvasható, hogy a hetilap mellett a „kitudjamamégmelyik?” napilapban naponta olvasható 2 oldalnyi anyag az „Ajánlatkérő által meghatározott tartalommal és formában” jelenik majd meg. Azaz a nyár végétől – ha „eredményes” lesz a pályázat, ekkortól várható az „új” vállalkozó színre lépése – a tájékoztatást felváltja majd a propaganda, az elméletileg független napilapban a közszolgálati, nagyobb részt az újságírók téma érzékenységtől függő írások között a kanizsaiak kapnak kétoldalnyi tömény irányított információt is – legyen annak bármilyen tartalma, formája.

Akit érdekel a teljes kiírás, itt megtalálja: http://kozbeszerzes.hu/adatbazis/mutat/hirdetmeny/portal_4909_2016/