Vitéz László Kondricz Bencéért püföli az ördögöket!

benceVas megyeiek és Mura mentiek összefogása a fityeházi Kondricz Bence gyógyulásáért. Dunántúlon a fityeházi Takács fivérek ötlete alapján indultak el a Nyugat-Európában már 1941 óta működő és szűkebb hazánkban is egyre népszerűbb Charity Shop–Adomány Pontok, a praktikusan és környezettudatosan gondolkodó emberek boltjai. Ezek az üzletek mára igazi közösségi boltok lettek. A közösségi összefogás szemlélete kifejeződik abban is, ahogy Kondricz Bence felépülése mögé álltak.

Az alig hároméves fityeházi Kondricz Bence február közepén egy családi disznóölés során véletlenül háttal beleesett a forró abalébe. Testének nagy százaléka égési sérülést szenvedett, jelenleg a Pécsi Gyermekklinika intenzív osztályán részesül ellátásban, ami valószínűleg több hónapot vesz igénybe. Bencénél bőrátültetést kell végrehajtani. Az üzletek felajánlották, hogy nettó árbevételük 10%-át Bence gyógyulására fordítják 2014. június 30-ig, ami várhatóan 300 000 forintos hozzájárulást jelent a család számára.

524bfe0f858f8Takács Dániel bábjátékos, mint a 7mérföld Gyermekszínház alapítója, arra gondolt, hogy felkéri a Szombathelyi Mesebolt Bábszínházat, hogy egy előadással támogassa Bence felépülését. A bábszínház társulata egy emberként állt az ügy mögé, egy családi közösségi program keretében Vitéz László – Az elásott kincs című produkciójukat viszik színre Murakeresztúron. Vitéz László az örökéletű vén kamasz, aki legyőzi a Halált, megküzd helyettünk az ördögökkel, fityiszt mutat az elmúlásnak és a félelmeinknek.

524bfff0584ceVitéz László március 7-én 16:00 órakor Murakeresztúron a Művelődési házban Kondricz Bencéért püföli el az ördögöket. A belépőjegy ára: 500 forint.

A család által nyitott 74000535-10017423 számlára történő utalással is segíthetik Bence gyógyulását. A közlemény rovatba ezt írják be: Kondricz Bence gyógyulásáért.