Munkahelyteremtés, ingatlanvásárlás – kiírták a nagykanizsai pályázatokat

A város honlapjára március 3-án felkerült kiírások szerint a munkahelyek teremtésére erre az évre biztosított 74 millió forintból azok az egyéni és társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást, amelyek vállalkozásaikat Nagykanizsa város közigazgatási területén működtetik és új munkahelyeket hoznak létre. A pályázható támogatás összege a legfeljebb 50 főt foglalkoztató pályázó esetén a vállalkozás által létrehozott minden egyes új teljes munkaidős munkahely után 500.000 forint. Ugyan ekkora összegre pályázhat az a vállalkozás, ahol a foglalkoztatottak létszáma meghaladja az 50 főt és az új munkahelyek létesítésének aránya a pályázat benyújtását megelőző 5 év közül a legmagasabb foglalkoztatott létszámhoz viszonyítva meghaladja a 20 %-ot.

Ingatlanvásárlás támogatására 2014-ben 20 millió forintot tud szánni Nagykanizsa. A pályázaton azok a vállalkozások vehetnek részt, melyek az önkormányzattól Nagykanizsa város közigazgatási területén belül vásárolt ingatlanon beruházást valósítanak meg és ezáltal új munkahelyeket hoznak létre. Az ingatlanvásárlási támogatás összege a beruházás értékétől és a foglalkoztatottak létszámától függ.

A pályázatok benyújtásának határideje a közzététel napjától számítva folyamatos, a végső határidő 2014. november 30.