Címkék keresése
Címke: verekedés

„Dolgozott” a biztonsági őr – egy éjszaka három fiatalt is megvert

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három férfi közül a keszthelyi rendőrök egyet elfogtak és gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését csak részben ismerte el. tovább olvasom »

Tévedésből verték meg

A gyanú szerint a két férfi – eddig még ismeretlen társaival – többször megrúgta és megütötte a férfit, aki a laktanyában lévő szerelőműhelybe menekült. tovább olvasom »

Nagy balhé a kis zalai faluban – Csoportos garázdaság Kerecsenyben

Mindhárom gyanúsított elismerte, hogy ott voltak, de azt mindannyian tagadták, hogy a verekedésben részt vettek volna. tovább olvasom »

Újévi bunyó – vádemelés a vége

A gyanú szerint négy férfi 2014. január 1-jén délután a nagykanizsai buszpályaudvaron rátámadt egy 18 éves petriventei és egy 21 éves eszteregnyei fiatalemberre. tovább olvasom »

Kórházi látogatásnak indult, verekedés lett a vége

A három türjei nő a zalabéri asszonyt a földre rántotta, majd ott ököllel többször megütötték és a haját tépték. tovább olvasom »

Együtt szórakoztak, majd összeverekedtek – súlyos testi sértéssel gyanúsítják a nagykanizsai férfit

A 33 éves nagykanizsai férfi több alkalommal ököllel vállon ütötte és fejbe is rúgta 35 éves barátját, aki a földre elesett. A férfi még ezek után sem hagyta abba, a földön fekvő fiatalembert még egyszer fejbe rúgta. tovább olvasom »

Karácsonyi bunyó – orrtörés a vége

A gyanú szerint a 44 éves férfi több alkalommal ököllel és a nadrágszíjának csatjával megütötte a fiatalabb társát. tovább olvasom »

Verekedés egy keszthelyi iskolában – súlyos sérülés a vége

A gyanú szerint először a bókaházi diák a vállainál fogva hátra húzta, majd hátba térdelte keszthelyi tanulótársát, aki ezt követően megrugdosta, majd ököllel megütötte évfolyamtársát. tovább olvasom »

Mozgalmas péntek este a liszói kocsmában

Csoportosan elkövetett garázdaság és egyéb bűncselekmény miatt indult eljárás két nagykanizsai férfi ellen, akik a gyanú szerint 2014. február 21-én 23 órakor egy liszói kocsma […] tovább olvasom »

Egy kis kocsmai csetepaté – pofon kontra karmolás

A két vendég között először szóváltás alakult ki, ami tettlegességig fajult. A dulakodásban a férfi ököllel arcon ütötte a nőt, aki megkarmolta a férfi nyakát. tovább olvasom »